A választás szabadsága

A választás szabadsága

A választás szabadsága

 

Nyáron lényegesen többször eszünk a lakásunkon kívül, mert ugye hívogatnak az éttermek, vagy mert jól megérdemelt nyaralásunkat töltjük épp valamerre.

Az biztos, hogy akárhova is megyünk, szinte minden étterem étlapján található néhány egészséges étel, így ha életmódváltó vagy sem kell elkeseredned, hogy mi lesz Veled.

Az ügyfeleim körében sokszor okoz dilemmát, hogy mi legyen az életmódváltással, ha étterembe, büfébe mennek, mert jó lenne valami helyit, vagy nemzetközit megkóstolni, de azért figyelni is szeretnének magukra, hisz aki egyszer elkezdte az életmódváltást és komolyan gondolja, az szeretné kontroll alatt tartani az étkezését a nyáriszünetben is.

Ha ez felmerül, akkor rendkívül egyszerű a szabály: mindig érdemes valami olyat választani, ami helyi is, meg egészségesebb is a többi ételhez képest. Sokszor már egy apró változtatás is egy olyan kompromisszumos megoldás lehet, amellyel nem lemondásként éled meg az étkezést. Gondoljunk csak arra, hogy ha eszünk egy rántotthúsos szendvicset – zsömle, valamilyen zöldség és rántotthús ennek van egy egészségesebb verziója is a grill húsos szendvics – ugyanaz a zsömle, zöldség csak a panírozott hús helyett grill verzióban.
Ez sokkal egészségesebb és ráadásul kevesebb kalóriát is tartalmaz 380 kcal, míg a rántotthúsos 570 kcal.
Ugye, hogy így már nem is hangzik olyan szörnyen az életmódváltás?!

Összeszedtem néhány nemzet ételét, amelyekre ugyanez a szabály érvényes: köss apró kompromisszumot és mindenképp csak jól járhatsz.

Étel
Amerikai
Grill csirke vagy hal coleslaw salátával
Kínai
Sült zöldségek barna rizzsel
Japán
Terijaky csirke
Mexikói
Csirke taco kukoricás tortillával, paprikával, hagymával, paradicsom salsával
Olasz
1 szelet pizza és zöldsaláta
Hozzávetőleges kalória egy adagban
Amerikai
360
Kínai
440
Japán
275
Mexikói
435
Olasz
290

 

Ha pedig szeretnéd megtudni hogyan indulj neki az életmódváltásnak úgy, hogy ésszerű kompromisszumok révén lépésről lépésre haladva egészségesebb legyél, akkor jelentkezz be egy ingyenes, 30 perces konzultációra.

Miért tegyünk a grill húsra rozmaringot? Avagy az élelmiszerek összepárosítása.

Miért tegyünk a grill húsra rozmaringot? Avagy az élelmiszerek összepárosítása.

Miért tegyünk a grill húsra rozmaringot? Avagy az élelmiszerek összepárosítása.

 

Mogyoróvaj és banán… tészta és paradicsomszósz… rizs és bab – mi teszi ezeket a duókat különlegessé? Miért pont ezeket fogyasztjuk együtt?

Vannak olyan népszerű ételkombinációk, amelyeket együtt fogyasztunk, de sokszor nem tudjuk miért pont ezeket esszük együtt: ízük miatt, állaguk kölcsönhatásban van, esetleg együtt az egészségünkre jobb hatást gyakorolnak?

Az élelmiszerek kombinálása mögött 3 nagy irányzat áll:

      • Szinergikus kombináció: a tápanyagok egymást erősítő hatása
      • Ajurvédikus kombináció: a hagyományos ájurvédikus ajánlások
      • Funkcionális ételkombináció: melyek azok a kombinációk, amelyeket jobb ha kerülünk?

E filozófiák egyes aspektusai átfedik egymást, de mindegyiknek vannak egyedi nézőpontjai is.

Nézzük meg közelebbről a szinergizmust.

Maga a szinergia szó, röviden azt jelenti, hogy a dolgok egy csoportjának együttes ereje. Vagyis, amikor együtt használjuk őket, akkor az sokkal jelentősebb hatást ér el, mintha külön – külön fogyasztanánk. Ezáltal bizonyos élelmiszerek együttes alkalmazása növeli az egyes élelmiszerek tápértékét!
Gondoljunk csak arra, hogy bizonyos vitaminok zsírban oldódóak és csak akkor képesek felszívódni, ha zsírral/olajjal érintkeznek, egyszerűen abban oldódódnak – ez szerintem sokunk számára ismerős.

Nézzünk néhány olyan példát, amely különösen jelentős hatással vannak egymásra és gyakran fogyasztjuk őket, de nem biztos, hogy mindig együtt:

Kurkuma + fekete bors

A kurkuma egy erős fitokemikáliát tartalmaz a kurkumint, amelyet nagyra becsülnek erős gyulladásgátló tulajdonságai miatt. A fekete bors piperint, egy olyan vegyületet tartalmaz, amelyről kimutatták, hogy rákellenes hatással bír.
Tehát a kurkuma és a fekete bors egészséges önmagában is, de ha kombináljuk a kurkumin hatása 2000%-kal javul!

Tipp: Add hozzá mindkét fűszert curry-hez, tojáshoz vagy salátaöntethez, hogy kihasználd a hatásukat.

Brokkoli és paradicsom

A brokkoli és a paradicsom egyaránt magas C-vitaminban, de együtt még táplálóbbá válnak. Valójában egy prosztatarákról szóló tanulmány megállapította, hogy a brokkoli és a paradicsom kombinálásával a daganatok nagysága 52%-kal csökkent.
Vagyis együtt lényegesen jobb hatást érnek el, mint a brokkoli és a paradicsom önmagukban történő fogyasztásakor.
A paradicsom likopin nevű fitokemikáliát tartalmaz, amelyről kimutatták,  a szívvédő hatást is.

Tipp: Süssd meg a paradicsomot olívaolajban, hogy növeld a likopin biológiai hasznosulását.

Zöld tea és citrom

A zöld tea az antioxidánsok nagyszerű forrása, és kimutatták, hogy serkenti az agyat és segít megvédeni a szervezetet a szív- és érrendszeri betegségektől. A zöld tea jótékony hatásai annak tulajdoníthatók, hogy kiváló katechinforrás. Ha citromlevet adunk a zöld teához, ez segíthet növelni a katechinek biológiai hasznosulását – akár ötszörösére!

Tipp: Más citrusfélék is, például a lime és a grapefruit hasonló hatást fejthetnek ki.

Citrom és spenót

A C-vitaminról kimutatták, hogy fokozza a növényi eredetű vasforrások felszívódását, így egy kis citromlé párosítása növényi alapú vasforrással, például spenóttal, abszolúté telitalálat.

Tipp: Egyéb hasonló kombinációk közé tartozik a pirospaprika és a lencse, a karfiol és a tempeh, valamint kelbimbó és szezámmag.

Rozmaring és grill hús

A grillen sütött vagy közvetlen nagy hőhatásnak kitett húsok ha egy picit megégnek és úgy fogyasztjuk (jól átsült) növelhetik a rák kockázatát. De ha adunk hozzá egy kis rozmaringot jelentősen csökkenthetjük a kockázatot.

Tipp: Adj rozmaringot a következő páchoz, vagy dörzsöld be a húst egy rozmaring ággal.

Káposzta és avokádó

A zsírban oldódó A, D, E és K vitaminoknak zsiradékra van szükségük a megfelelő felszívódáshoz. Az avokádóból származó egyszeresen telítetlen zsírok elősegíthetik a K-vitamin felszívódását, amely a kelkáposztában található. Egy másik példa, amely a zsírban oldódó vitamint zsírforrással párosítja édesburgonya (A-vitamin) és görög joghurt.

Tipp: Szerencsére bizonyos élelmiszerek természetesen tartalmaznak zsírt, amely segíthetik a tápanyag-tartalom növelését és bizonyos vitaminok felszívódását, ezért nincs más dolgunk, mint rendszeresen fogyasztani őket. Ilyen a lazac (D-vitamin), a tojássárgája (D-vitamin) és a napraforgómag (E-vitamin).

Lazac és bok choy

A D-vitamin elősegíti a kalcium felszívódását – mindkettő szükséges a csontozat fenntartásához. A D-vitamin-forrásként jelentős lazac, kombinálva az egyébként kalciumforrás bok choy- jal ideális kombó hogy támogassuk az erős csontokat és csökkentsük a csontritkulás kockázatát.

Tipp: A gomba növényi eredetű D-vitamin forrás lehet!

Nekem ebben a legfontosabb konklúzió azon kívül, hogy mit mivel jó enni még az is, hogy néha az egész nagyobb, mint a részek összege.

(T)együnk azért, hogy vibráló egészségünk legyen.

Tippekért, receptekért gyere a Pinterest oldalamra, és ne felejts el feliratkozni.

17 elengedhetetlen lépés, ha egészségesebben és élvezettel szeretnél főzni!

17 elengedhetetlen lépés, ha egészségesebben és élvezettel szeretnél főzni!

17 elengedhetetlen lépés, ha egészségesebben és élvezettel szeretnél főzni!

 

 

Ma már egyre többen felismerik, hogy ha egészségesen szeretnének táplálkozni, akkor bizony elkerülhetetlen, hogy otthon főzzenek. Így ha még nem vagyunk profi szakácsok, akkor itt az ideje, hogy beletanuljunk.

Néhány egyszerű étel elkészítésének megtanulása az öngondoskodás és az önszeretet első lépése lehet, ha azonban még arra is törekszünk, hogy egészséges legyen, akkor bizony a són és a borson kívül jó adag türelemre is szükségünk lesz.

Összeszedtem a 17 legfontosabb lépést ahhoz, hogy tudj kísérletezni és ne add fel még mielőtt belejönnél

1. A friss a legszuperebb

Mindig használd a legfrissebb és legegészségesebb összetevőket.

2. Mindig a helyi a legjobb

    • Keress helyi és szezonális élelmiszereket!
    • Látogasd meg a helyi termelői piacot!

3. A bio sokkal jobb!

Tartsd távol a vegyszereket a tányérodtól! Ez jót tesz a szervezetednek és a környezetednek is.

4. A bolti vásárlás

Bio- és helyi termékek nem mindig állnak rendelkezésre, így semmi gond azzal sem, ha a boltban vásárolsz. Csak figyelj arra, hogy a kosaradban több legyen az olyan termék, amin nincs címke. Vagyis több zöldség, gyümölcs és kevesebb legyen a feldolgozott, csomagolt és finomított étel.

5. Fagyasztott vagy konzerv?

A fagyasztott élelmiszereket általában frissen szedik, majd gyorsan lefagyasztják, így azok sok tápanyagot tartalmaznak.
A konzervek maradjanak az utolsó választás, tehát a helyes sorrend: 1. friss 2. fagyasztott 3. konzerv.

6. Főzésre szánt idő
Az idő értékes – szóval míg az ételed készül vagyis sül – fő, nyugodtan végezz más feladatokat. Igyekezz a konyhádat, hűtődet úgy felkészíteni, hogy konyhakészek legyenek az alapanyagok. Ezt pár napra előre is megteheted, így néhány napra sikerülhet tehermentesíteni magad.

7. Ne komplikáld túl!

Tartsd meg az ínyenc ételeket különleges alkalmakra! Ha a hétköznapokon 5-6 hozzávalóból készíted az ételeidet, akkor sokkal egyszerűbb lesz az életed.

8. Főzz egyszer, egyél belőle kétszer, akár háromszor!

Készíts több ételt, mint amennyi az adott étkezéshez szükséges! A maradékot becsomagolhatod a másnapi munkahelyi étkezéshez, vagy bedobozolva lefagyaszthatod, de 1-1 étel át is alakulhat és lehet belőle más vacsora – gondolj például a főtt rizsre, mennyi minden készülhet belőle.

9. Változatos főzési stílusok

Sokféle egészséges főzés létezik: sütés, grillezés, párolás, gyors forralás, kevés olajon sütés, stb. Ne félj cserélgetni a módszereket!

10. Sokféle ízesítés, változatos fűszerek

Használj különböző mártásokat, izgalmas fűszereket és különleges gyógynövényeket a különböző ételekhez. Bátoríts mindenkit az asztalnál, hogy a saját ízléséhez igazítsa a fűszerezést.

11. Kísérletezés

Nézd meg bevásárláskor mások kosarát, hogy inspirálódj!
Próbálj ki új recepteket, és fedezz fel új főzési módszereket.
Válassz olyan gyümölcsöt vagy zöldséget, amelyet még soha nem ettél!

12. Ha hibázol az is rendben van.

A tökéletesség helyett a fejlődésre összpontosíts!
Legyél nyitott arra, hogy tanulj a konyhai „balesetekből”!

13. Kérj segítséget másoktól!

A másokkal való főzés kapcsolatokat teremt és ösztönöz akár
egészséges szokások kialakítására is.

14. Ne egyél olyan ételt , amelyet nem szeretsz.

Válassz ételeket, az intuíciód alapján, merj kísérletezni.
De ugyanakkor maradjon hű azokhoz az ételekhez, amelyek a legjobban megfelelnek szervezeted egyedi szükségleteinek.

15. Tanuld meg, hogyan szeretsz enni!

Szívesen eszel egyedül vagy inkább másokkal? Kerülöd a helyes étkezést, amikor keveset alszol? Szeretsz korán vacsorázni? Ismerd meg, hogyan élvezed leginkább az étkezést!

16. Ismerd meg, hogy kiknek főzöl!

A férfiak, a nők és a gyerekek különböző ételeket szeretnek – ezért fontos tudnod, hogy kinek, mit és hogyan főzz.
Egy azonban biztos, a Téged körülvevő emberek szeretik, ha főzöl nekik – ez az SZ(eretet) -vitamin!

17. Felejtsd el az önkritikát!

Ne ess abba a csapdába, hogy rámutasson a főzés hibáidra: engedd meg az embereknek, hogy megköszönjék, amiket készítettél, és tippeket kérjenek vagy akár adjanak Neked.

Mit együnk nyáron? Miért kívánunk mást, mint tavasszal?

Mit együnk nyáron? Miért kívánunk mást, mint tavasszal?

Mit együnk nyáron? Miért kívánunk mást, mint tavasszal?

 

Az emberi test nagyon szuperül van megalkotva, mivel, ha gond van, akár önmagát is képes gyógyítani, csak ismerni kell a jelzéseinket. Ezenkívül az étkezések során, kívánásaink révén is törekszik arra, hogy jobban érezzük magunkat. A szervezet gyakran olyan ételekre vágyik, amelyek egyensúlyban tartják az adott évszak elemeit.

Tavasszal az emberek méregtelenítő ételeket kívánnak vagy szeretnek olyanokból többet enni, mint például leveles zöldségek és citrusos ételek. Ha pedig beköszönt tartósan a jó idő, érezzük a sóvárgásunkon is, hogy itt a nyár.

Ilyenkor hűsítő ételekre vágyunk, mint a gyümölcsök, nyers ételek és a fagylalt.

És ha a szervezetünk megkívánja, akkor adjuk meg neki, amit kér, megint a mennyiség és a minőség az, ami nagyon fontos. Így fogyasszunk rengeteg élénkszínű nyári gyümölcsöt és zöldséget, főzzünk élvezettel gyönyörű ételeket -játsszunk az ételek káprázatos színével, díszítsük virággal az asztalt.
Készítsünk könnyű ételeket, de használjuk rendszeresen a fűszeres, csípős, sőt, tüzes ízeket. Süssünk rövid ideig és nagyon magas hőfokon, olyan gyorsan pároljuk meg az ételt, amilyen gyorsan csak lehet. Sózzunk kevesebbet, használjunk több vizet.
A nyár számtalan lehetőséget kínál, fejezzük ki a változatosságot az étrendünkben is.

És még egy gyakori tévhitre is felhívnám a figyelmet: gyakran gondoljuk, igyunk ilyenkor jéghideg italokat, mert azok villámsebességgel lehűtenek. Azonban az a mellékhatásuk, hogy gyorsan összeszűkítik a gyomrot, és leállítják az emésztésünket így jobb őket kerülni.

Ha valami jó nyári receptre vágysz, szívesen kipróbálnál akár valami sütés/főzés nélküli nyári receptet is, akkor gyere az Edinaturally Pinterest oldalára, ahol mindent megtalálsz, ami nyáron jól jöhet.

Nassoljunk

Nassoljunk

Nassoljunk!

 

Miért ennéd ugyanazokat az unalmas édességeket és sütiket, amelyek tele vannak vegyszerekkel és olyan összetevőkkel, amelyekre a szervezetednek nincs szüksége?
A snackek nagyszerűek is lehetnek, ha jó minőségű, magas tápanyagtartalmú ételeket választasz.
Nagyon sokféle ételt lehet kipróbálni!

Néhány ízletes, egészséges nassolnivaló, hogy a nyár se a lemondásokról szóljon!

Gyümölcs

Ha szeretnéd, hogy extra energiád legyen tőlük, akkor tegyél hozzá földimogyoró- vagy mandulavajat.

Pattogatott kukorica

Na nem a bolti, mikrózható, hanem a hagyományos pattogatni való kukorica, adj hozzá egészséges feltétet, például tengeri sót vagy fahéjat.

Sárgarépa és humusz

Ez egy könnyű és finom uzsonna lehet, de eheted uborkával, zellerszárral, karalábéval és nyáron szinte minden frissen terem.

Gyümölcsturmixok

Válaszd ki kedvenc a gyümölcseidet, és turmixold össze őket valamilyen joghurttal vagy tejmentes tejjel és jéggel.

Szárított gyümölcs és dió

Ezeket könnyű megragadni és akár útközben megenni.

Natúr zöldség chips és salsa, de a humusz és a guacamole is remek mártogatós lehetőség.

 

Házi gyümölcslé

Ezek tökéletesek a forró nyári napokra.

Neked melyik lesz a kedvenced?

Ha még több egészséges nassolnivalót szeretnél, mint pl. a káposztachips, nézd meg a receptjeimet a receptek oldalon!

3 mártogatós házilag, amit ne hagyj otthon, ha idén nyáron is mész piknikezni

3 mártogatós házilag, amit ne hagyj otthon, ha idén nyáron is mész piknikezni

3 mártogatós házilag, amit ne hagyj otthon, ha idén nyáron is mész piknikezni

 

Sokan azért nem indulnak el piknikezni, mert tartanak attól, hogy rengeteg előkészülettel jár, vagy nem lesz kedvük, idejük ételeket készíteni. Nyáron egyébként sincs kedvünk a melegben a konyhában sokáig „pácolódni” így a legegyszerűbb, ha készülsz jónéhány zöldséggel, gyümölccsel és némi bagettel a kosaradba. Természetesen ilyenkor elengedhetetlen néhány mártogatós is, amely segít abban, hogy még jóllakottabb legyél, és mindenféle tápanyagot bevigyél a szervezetedbe.

Íme 3 olyan mártogatós, amely nem igényel túl nagy előkészületet, ugyanakkor laktatós és izgalmasabb, mint a már megszokott, de egyébként nagyon finom humusz és a fokhagymás tejföl/joghurt.

Sült cékla mártogatós

Hozzávalók:

    • 6 cékla, sütve, vagy megpárolva
    • 2 evőkanál tahini
    • 1 gerezd fokhagyma
    • 1 citrom leve
    • 1/2 piros chili, magok eltávolítása (elhagyható)
    • 1-1/2 evőkanál olívaolaj
    • csepp víz

Elkészítés: az összes összetevőt egy tálba tesszük és összeturmixoljuk botmixerrel.

Sültpaprika mártogatós

Hozzávalók:

    • 3 piros paprika, megsütve vagy konzerv sült paprika
    • 1 evőkanál olívaolaj
    • 2 gerezd fokhagyma
    • 1 csésze kesudió
    • 1/4 teáskanál paprika
    • 1/2 teáskanál só
    • 1 evőkanál citromlé

Elkészítés: az összes összetevőt egy tálba tesszük és összeturmixoljuk botmixerrel.

Fehérbabos mártogatós

Hozzávalók:

    • 2 bögre főzött fehér bab, némi főzővízzel együtt (ha nincs időd vagy elfelejtettél babot főzni, akkor lehet konzerv is, ebben az esetben jól mosd át és nem kell a leve, majd teszel hozzá vizet hígítás miatt)
    • 3 ek extra szűz olíva olaj
    • 1 közepes citrom leve
    • 1 evőkanálnyi friss rozmaring összevágva
    • só (ízlés szerint), nálam egy mokkáskanálnyi szokott lenni

Elkészítés: Mindent beleteszünk egy edénybe és botmixerrel pürésítjük, olyan állagúra, amelyet szeretünk. A vízből érdemes az elején hozzáadni egy keveset, és ha látjuk az állagát, akkor folyamatosan adni még hozzá vizet, ha szükséges.
Utána min. 1 órára be kell tenni a hűtőszekrénybe, hogy az ízek jól összeérjenek.

 

Ha még több segítségre van szükséged, akkor gyere a zárt FB csoportba, és segítünk!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.

Pin It on Pinterest