
Ötvös Edina, holisztikus szemléletű egészség coach, bélrendszer specialista, az Edinaturally alapítója vagyok,…
…leginkább mégis egészségsherpának szeretem nevezni magam. A hegymászókat a Himalája csúcsára kísérő helyiek helyett én azonban a testi-lelki-szellemi csúcsteljesítmény felé kísérem a hozzám forduló vállalkozókat, vezetőket és menedzsereket, vagyis a mindennapi élet hegyeit másszuk meg együtt.
Korábbi életemben túlhajszolt PR- és marketingmenedzserként dolgoztam, majd a saját kommunikációs vállalkozásomat vezettem napi 24 órás tempóban. Akkoriban még nem volt ennyire ismert a kiégés fogalma, de a testem már folyamatosan jelezte: puffadás, emésztési gondok, kimerültség, has – és fejfájások és alvászavarok kísérték a mindennapjaimat.
Éreztem, hogy valami nincs rendben, de nem találták a választ, mi zajlik bennem.
Ezért indultam el azon az úton, amely egészen Ausztráliáig és New Yorkig vitt – itt szereztem meg a nemzetközi holistic health coach és gut health képesítést az Institute for Integrative Nutrition-nél.
Azóta, több mint száz étrend- és életmódvezetési
módszer ismeretével a tarsolyomban, elkötelezett vagyok amellett, hogy a hozzám hasonló vállalkozókat, vezetőket és menedzsereket is segítsem a változás útján, hogy ne a tüneteket kezeljék,
hanem az okot találják meg.
Segítek megszabadulni a puffadástól, a délutáni kimerültségtől, a kávé- és édességfüggéstől, az alvászavaroktól és a stressz okozta hormonális és gyulladásos panaszoktól. A saját testemen is tapasztaltam, hogyan kapcsolódik össze a mikrobiom állapota a hormonális egyensúllyal, a stresszel és a gyulladásokkal.
A küldetésem, hogy támogassalak abban, hogy megszabadulj a puffadástól, kimerültségtől, édesség- és kávéfüggéstől, valamint a hormonális és gyulladásos problémáktól – és eljuttassalak a stabil energiához, nyugodt emésztéshez és tünetmentes mindennapokhoz

A közel 20 év menedzseri, majd vállalkozói létből adódóan – sőt dolgozó anyaként és feleségként – pontosan tudom, milyen kihívásokkal jár, ha valaki szeretne egészségesebben
élni, miközben az állandó rohanás, a stressz, a kimerültség, a puffadás, az édesség- és kávéfüggés, vagy épp a hormonális és gyulladásos problémák szinte ellehetetlenítik a mindennapokat.
Hiszem, hogy az egészség és a belső egyensúly nem elérhetetlen álom, hanem valós cél: a mikrobiom helyreállításával és személyre szabott életmódbeli változtatásokkal valóban megvalósítható – hosszú távon fenntartható módon, fájó lemondások nélkül.
Bélrendszer-specialistaként a mentorálásaim során a tudatos táplálkozást és a mikrobiom helyreállítását helyezem a középpontba. Kiemelten azoknak tudok segíteni, akik tartós energiaszint-csökkenést, délutáni kimerültséget, puffadást, fejfájást, alvászavart vagy hangulatingadozást tapasztalnak, akik édesség- és kávéfüggéssel küzdenek, vagy akiket hormonális és gyulladásos problémák akadályoznak a mindennapokban. Olyan emberekkel dolgozom, akik már rengeteg módszert kipróbáltak – diétákat, edzésterveket, étrend- kiegészítőket –, de tartós eredményt nem értek el.
A küldetésem, hogy végigkísérjelek a változás útján: megmutassam, mit egyél, mikor és hogyan készítsd el, hogyan állítsd helyre a tested egyensúlyát, és hogyan alakíts ki egy számodra élhető, hosszú távon fenntartható rendszert. Nem hagylak magadra az elmélettel – veled vagyok minden lépésnél, hogy a tanultakat azonnal a gyakorlatba ültesd át. Így együtt érjük el, hogy ne csak jobban érezd magad a testedben, hanem a teljes potenciálodat kiaknázva élhess egy kiegyensúlyozott, boldog életet.
Hogyan segíthetek neked?
Két útvonal áll előtted, hogy változtass az életeden és újra a csúcson érezd magad:

Személyre szabott egészség coaching
Változtatni szeretnél, de nem tudod, hogyan kezdd?
Egyéni konzultáción meghatározhatjuk céljaidat, és lépésről lépésre haladunk a megújulás felé. Közösen dolgozunk ki egy személyre szabott tervet, ami nem csak az étkezésedre, hanem a stresszkezelésre és az aktív életmód kialakítására is kiterjed.
Online kurzusok és tudásanyagok
Készen állsz arra, hogy saját kezedbe vedd az egészségedet?
Kurzusaim és tananyagaim segítenek megérteni az egészséges táplálkozás, a fenntartható életmód, és a személyes jólét alapjait.
Lépésről lépésre, saját tempódban haladhatsz.


Miért válassz engem,
az Egészségsherpát?
Mert én magam is átéltem a változás folyamatát.
Korábbi életemben túlhajszolt PR és marketingmenedzserként dolgoztam, majd a saját kommunikációs vállalkozásomat vezettem napi 24 órában.
A változás iránti vágyam vezetett el oda, hogy a new yorki Institute for Integrative Nutrition-ben képezzem magam
egészség coachként.
Több mint száz étrend- és életmódvezetési módszer ismeretével a tarsolyomban, elkötelezett vagyok amellett, hogy másokat is segítsek az útjukon.
Így vélekednek korábbi ügyfeleim a közös munkáról
Médiamegjelenések

Mit együnk nyáron? Miért kívánunk mást, mint tavasszal?
Az emberi test nagyon szuperül van megalkotva, mivel ha gond van, akár önmagát is képes gyógyítani, csak ismerni kell a jelzéseit. Ezenkívül az étkezések során, kívánásaink révén is törekszik arra, hogy jobban érezzük magunkat…
Januári fogadalmak: így szállhatunk ki az egészségtelen mókuskerékből
Új év, új remények: januárban tömegek próbálkoznak átállni az egészséges életmódra, csakhogy a koronavírus-járvány miatt velünk maradt home office rendkívüli…

Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az egészség a legfontosabb, de….
A rohanó világunkban fordítunk rá kellő figyelmet vagy leginkább csak akkor törődünk vele, amikor már jönnek a komolyabb jelzések?
A március az utolsó pillanat a fogyáshoz, ha 5-10 kilótól megszabadulnánk
Egészséges, fenntartható diétára van szükség, és fontos a megtervezett étrend, valamint a napi 3-5-szöri étkezés
Bikini alak: így jöhet formába nyárra! Még most sem késő elkezdeni
A tavasz beköszöntével egyre inkább kerülnek le a ruhadarabok, sokan pedig most határozzák el, hogy nyárra megszabadulnának néhány kilótól. Számukra jó hír, hogy most még épp időben vannak ahhoz, hogy egészséges és kiegyensúlyozott fogyással megszabaduljanak akár tíz kilótól is.

Újévi fogadalom: Így lehet sikeres a fogyókúra
Sokszor szembesülhetünk azzal, hogy a fogyókúra elején olvadnak le a kilók, aztán egy kicsit megtorpan a folyamat és az utolsó néhány kiló a legmakacsabb.

Gyakran elfelejtünk inni, pedig mindenki tudja, hogy szervezetünk megfelelő hidratálása nagyon fontos!
Motiválólag hat, ha egy szép kulacsba öntöd a folyadékodat, mert egyrészt tudod mérni, hogy mennyit iszol, másrészt tudod magaddal vinni bárhova, legyen szó munkáról, kirándulásról vagy akár egy piknikről. De az is szuper, ha az íróasztalodra teszel egy mutatós kancsót és dobsz bele pár szem gyümölcsöt, hogy még nagyobb kedved legyen inni.
A gyerekeknek jót tesz, ha sok időt töltenek a szabadban, különösen nyáron, a közös programok és játék pedig amellett, hogy közelebb hozza egymáshoz a családokat, boldogabbá és nyugodtabbá is teszi őket.
Kitalálhatunk túrákat, kirándulásokat, és ha ehhez viszünk kiegészítésül olyan játékokat, amelyek elférnek egy piknik kosárban, az feldobja az élményt. Pl. az egyértelmű örök kedvenc a buborékfújó, legyen bárhol és legyen bármilyen idő, rendületlenül fújnak és sikkantgatnak…
A Trendmánia adásában erről beszélgettem Czippán Anettel és Van Damme Zitával.

A Trendmánia aktuális adásában a Szépség & Egészség volt terítéken.
A Young Living boszorkánykonyhájában annak jártunk utána, hogy a több ezer éve ismert és használt, egészség- és szépségmegőrző illóolajak, hogyan s miként illeszthetők bele a modern ember mindennapjaiba.
Az illóolajak hatása sokrétű, lehet belégzés útján aromaterápiával kezelni velük, lehet akár bőrre kenve masszázsolajként felhasználni, gyógyászati célból sebkezelésre, léteznek belsőleg fogyasztható illóolajok, emellett parfümök és kozmetikai készítmények fontos alkotóeleme.

Czippán Anettel egy érdekes témáról, az ’érzelmi evésről’ beszélgettem.
Azzal nincs is gond, ha néha-néha eszünk érzelmi okokból, hisz mindenkinek lehet rosszabb, esetleg stresszesebb napja, a probléma akkor kezdődik, ha ez rendszeressé válik, vagy evés után megbánjuk, esetleg ha ez az egész kihatással van az életünk minőségére.
Ezt feszegetjük, és közben készítünk pár fogást, amit akkor is fogyaszthatunk, ha érzelmi okokból falatozunk…

Évente 2x tavasszal és ősszel mindenképpen ajánlott tisztítókúrát végezni, illetve akkor is megoldás, ha pl. állandó fáradékonyságot, levertséget, alvászavarokat tapasztalunk.
Méregtelenítő turmixokat és salátát készítettem Jung Kriszti életmódtanácsadóval, aki a Wellvital tulajdonosa. A turmixokat olyan instantokkal turbóztuk fel, amelyekből 1-2 kanál akár 1kg nyers gyüminek-zöldségnek felel meg.

Ha szeretnél egészséggel, táplálkozással és életmóddal kapcsolatos cikkeket kapni, iratkozz fel hírlevelemre!
Partnereim

Dr. Kaszab Csilla
Bőr- és nemigyógyász, kozmetológus szakorvos

Dr. Riesz Péter
egyetemi adjunktus urológus, andrológus, klinikai onkológus szakorvos