Mióta tudok olvasni, azóta szeretek olvasni

Már gyerekkoromban is jellemző volt rám, hogy ha egy jó könyv a kezembe került, nem lehetett addig elvenni tőlem, amíg el nem olvastam.

Az olvasás szeretete végigkíséri az életemet, csak a tárgya változik folyamatosan, na meg az idő mennyisége, amit ennek szentelhetek. 

Ma már leginkább szakirodalmat olvasok, de azért vannak írók akikhez folyamatosan visszakanyarodok ilyen – olyan okból. Egy örök klasszikus nálam Csáth Géza, bármelyik könyvét képes vagyok újra, és újra elolvasni.

Íme 3 olyan bölcsessége, ami kiállta nálam az idők próbáját és ha bármikor elbizonytalanodok eszembe jut:

„Szükségünk van rá, hogy ismerjük magunkat, fáradtságot, szellemi energiát kell áldoznunk az önismeretre.”

„A jelenben adva kell lennie mindannak, amiből a jövő kialakul.”

„Az ember változik, öregszik, a nézetei mások. A régi hibáin nem szégyenkezik többé, csak mosolyog.”

Imádok főzni és enni is, és mostanában nagyon felcsigáz, ha olyanoktól inspirálódhatok, akinek a munkásságát nagyon nagyra tartom. Különösen nagy örömmel tölt el, ha olyan (szakács)könyvet olvashatok, amelyben nemcsak szuper receptek vannak, hanem egy látásmód, életérzés, amely meghatározhatja azt, hogyan tekintünk az ételeinkre, vagy éppen mit vegyünk figyelembe, ha szeretnénk, hogy a táplálékaink révén a családunk egészségesebb, fittebb és boldogabb legyen. Ilyen példaképem @drmarkhyman , aki többszörös New York Times Bestsellers író és amerikai orvos, aki az @nutritionschool-ben egyik legkedvesebb tanárom volt.

Ha szeretnél még több tippet, tanácsot az egészséges életmóddal kapcsolatban, akkor jelentkezz a privát facebook csoportomba.

[button link=”https://www.facebook.com/groups/906816519969991″ type=”big” color=”green” newwindow=”yes”] Jelentkezéshez kattints ide[/button]

Nem vagyok orvosi értelemben vett gyógyító és betegségeket sem diagnosztizálok. Viszont utat mutatok ahhoz, hogy olyan változásokat vigyél véghez, amelyek hosszú távon segítik az elégedett, boldog életedet.

[button link=”https://edinaturally.com/konzultacio/” type=”big” color=”green” newwindow=”yes”] LÉPJ VELEM KAPCSOLATBA![/button]

Kövess Instagramon és Facebookon is, ahol az egészséges életmóddal kapcsolatban osztok meg veled érdekes és interaktív tartalmakat. De, ha ennél is többet szeretnél, akkor lépj be a privát Facebook csoportomba. Várlak szeretettel.

 

 

Tetszett? Mentsd el későbbre, vagy oszd meg barátaiddal!

Szeretnél még egy lépéssel közelebb kerülni az energikus, egészségtől kicsattanó önmagadhoz?

Akkor vidd magaddal az egyik ingyenes tudásanyagomat is!