Felnőttek + gyerekek + játék = boldogabb család

Felnőttek + gyerekek + játék = boldogabb család

Jól hangzik a képletem?

 

Végre itt a jó idő, úgyhogy a benti elfoglaltságokat felválthatják a friss levegőn töltött órák, a kinti sportolás, szórakozás, játék, a gyerekkel eltöltött értékes és minőségi idő. A gyerekeknek nagyon jót tesz, ha sok időt töltenek a szabadban, különösen nyáron, a közös programok és játékok pedig amellett, hogy közelebb hozzák egymáshoz a családokat, boldogabbá és nyugodtabbá is teszi őket. 

 

A testi – lelki egészségünk érdekében fontos, hogy sok időt töltsünk a szabadban akár gyermekként, akár felnőttként és  különösen nyáron, mert akkor sok  D vitamin tud a szervezetünkbe a napsütéssel bekerülni. Annak is van előnye, hogy ha koszosak lesznek a gyerekek és ebből esetleg a szervezetünkbe is jut, mert „egy kis homok” segíti a bélrendszer egészségét, így ritkábban lesznek betegek.

 

Azonban manapság igen nehéz dolga van azoknak a szülőknek, akik az okostelefonok és számítógépes játékok világából szeretnék kiszakítani csemetéiket és egy kicsit a szabadba csábítani őket. 

 

Több tanulmány is foglalkozott azzal és kimutatta, hogy a játékra szánt idő drasztikusan lerövidült, a családok nagyrésze egy-két óránál is kevesebbet játszik naponta. Azonban még akkor is, amikor a családok időt szentelnek a közös játéknak, a szülők bevallása szerint a figyelmüket gyakran elterelik a munkahelyi gondok, a ház körüli teendők és a mindig kéznél levő okostelefonok… A gyerekeknek pedig ott vannak az iskolai teendők, a leckék, a különórák, na meg az online játékok a barátokkal, a közösségi felületek, és még sorolhatnám, nagyon kevés idő marad a családi közös játékra. 

 

A tudósok szerint a gyermekek agya még serdülőkorban is formálható, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy nagymértékben tud alkalmazkodni a változó körülményekhez. Ez segíthet a fiatalabbaknak abban, hogy újból kielégülést találjanak az offline világban, de ez annál nehezebb lesz, minél hosszabban merülnek el a folyamatos digitális ingerlésben… 

 

A szülőknek nagy a felelőssége abban, hogy ehhez jó példával szolgáljanak. Fontos, hogy sok időt töltsünk együtt a gyerekekkel, és ha ezt a szabadban tesszük az mindenkinek jó. 

 

Itt a nyár, kitalálhatunk túrákat, kirándulásokat, és ha ehhez viszünk kiegészítésül olyan játékokat, amelyek elférnek egy piknik kosárban, az feldobja az élményt. 

 

Ezzel kapcsolatban beszélgettem Czippán Anettel és Van Damme Zitával a TV2 Trendmánia magazinműsorában.

facebookinstagrampinterestyoutube

Tetszett? Mentsd el későbbre, vagy oszd meg barátaiddal!

Szeretnél még egy lépéssel közelebb kerülni az energikus, egészségtől kicsattanó önmagadhoz?

Akkor vidd magaddal az egyik ingyenes tudásanyagomat is!