Bepakoltál az iskolatáskába? És a hűtőben, kamrában is rendszereztél? Segítsek?

Elindult az iskola, ez sok mindent hoz magával és ilyenkor előtte, nyár végén szeretünk rendet rakni a környezetünkben. Sokkal egyszerűbb egy rendezett lakásban megtalálni, amire szükségünk van a napi rohanás során, illetve jobban átlátjuk mi az, ami hiányzik, könnyebb kezelni a dolgainkat. Ha pedig a rendrakás közben még szanálunk is, akkor az biztosan jó érzéssel fog mindenkit eltölteni, dacára annak, hogy nehezen látunk hozzá.

Ahogy a stylistok a gardróbot, úgy az egészség coachok a kamrát és a hűtőszekrényt tekinthetik át. Akik esetleg azt gondolnák, hogy a hűtőjük szép és jól néz ki, nincs szükség arra, hogy még szebb legyen, vagy esetleg annyi minden van benne, hogy lehetetlenség rendben tartani akkor őket ki kell ábrándítanom: a hűtő és karma rendezés nemcsak erről, hanem ettől lényegesen többről szól.

      • Együtt átnézzük a kamrád és a hűtőszekrényed tartalmát, kiválogatjuk a tápanyagokban gazdag elemeket, és megnézzük, melyek a kevésbé egészségesek. – lejárat, címke, vagyis a tápanyag összetételeket.
      • Tanácsot kapsz a helyes tárolással kapcsolatban, így az alapanyagok nem romlanak meg olyan hamar, és csökken a kidobandó élelmiszerek mennyisége. – mit hogyan, hol tároljunk.
      • Elmagyarázom azt is, hogy az átláthatóság érdekében hogyan pakold őket be, ezzel időt takaríthatsz meg a következő vásárlás listájának megírásakor. – jobban fogod látni, mire van szükség a következő bevásárláskor, és tudod úgy is tárolni, hogy a főzést segítse, meggyorsítsa
      • Ez azonban nem arról szól, hogy megfosztalak Téged olyan ételektől, amelyek valóban örömet okoznak Neked. Sokkal inkább arról a tudatosságról, amivel egyensúlyban tarthatod a táplálkozást és az élvezetet.

Mi a legelső lépés, amelyet jó, ha megteszel a megfelelő tárolás érdekében?

Ha nincs túl sok időd, és úgy érzed, hogy először szeretnél tájékozódni a témában, akkor azt javaslom legelső lépésként pakolj ki mindent a hűtőből. Nézd át alaposan mindennek a lejárati idejét, és ami már lejárt, vagy gyanús, vagy “mászik” akkor dobd ki! Ezután pakolj vissza, de úgy, hogy ételcsoportokat hozol létre a fiókokban, polcokon. Ha már ennyit megteszel, meglátod jó érzéssel fog eltölteni. Ha pedig szeretnél haladóbb szintre lépni, akkor olvasd el a Spórolás, tudatosság, egészség: a hűtőrendezés nem csak a rendről szól cikkemet, amely erről a témáról szól.

Ha pedig inkább vizuális típus vagy, gyere inspirálódni a Pinterest oldalamra.

facebookinstagrampinterestyoutubelinkedin

Tetszett? Mentsd el későbbre, vagy oszd meg barátaiddal!

Szeretnél még egy lépéssel közelebb kerülni az energikus, egészségtől kicsattanó önmagadhoz?

Akkor vidd magaddal az egyik ingyenes tudásanyagomat is!