Folyamatosan kívánós vagy

Érzelmi evés, BLOG

Szerintem mindenki szembesült már néhányszor az életében azzal, hogy enne valamit, de nem tudja, hogy mit és azt sem hogy miért, hisz nem rég reggelizett/ebédelt/vacsorázott. Megfigyelted már, hogy ha ilyenkor elkezdesz koncentrálni az éhségedre, egyre jobban felerősödik, sőt néha már azt is hallod, hogy korog a hasad, pedig tudod, hogy tele van, legalábbis a néhány perce, órája elfogyasztott étel mennyisége alapján azt feltételezed. Ilyenkor haladóbb szintű önismerettel rendelkezők már megfigyelik magukat, hogy mi okozhatja azt, hogy megint ennének: sok a munka és kell az energia, nem aludt éjjel és valamivel pótolni kell a “nemalvást”, esetleg jelenleg sok a stressz az életében és ezzel párnázza ki az idegrendszerét vagy a mellette ülő épp jóízűen és hangosan harapott bele a szendvicsébe és megkívánta? Ha megfejted az okot, még mindig ott van az érzet, hogy azt sem tudod, hogy mi lenne a szuper étel, amitől elmúlik pillanatok alatt az éhséged, mert Te csak annyit tudsz, hogy legyen itt valami és az általában nem a… zellerszár.

Ezt a helyzetet azonban még tovább bonyolítja, hogy általában egészségesen, vagy legalábbis számodra kielégítően táplálkozol, jól érzed magad a bőrödben, de nem érted, hogy mégis miért hízol, hisz az a tegnap délutáni dupla uzsonna nem okozhatja ezt a szinte hétről – hétre bekövetkező hízást. És már azt is megtapasztaltad az életed során, hogy nem jó az, ha megvonsz magadtól bizonyos ételeket, mert bár akkor, abban a pillanatban akaraterővel ellenállsz, de másnap már nincs az az erő, ami vissza tudna tartani a NASSOLÁSTÓL. Mert valljuk be, ilyen esetekben ez segít, az mindegy, hogy sós vagy édes, de gyorsan elérhető legyen és hamar “üssön”. És ha már eddig a felismerésig eljutottál, akkor összeáll a teljes kép, hogy valójában mitől is hízol. De segítek, hogy még jobban rögzüljön és megfogalmazom más szavakkal is…ha napi rendszerességgel érzed azt, hogy szeretnél valamit enni a főétkezéseken kívül is és ezt a vágyadat be is teljesíted, akkor meg is találtuk az egyik lehetséges okát, hogy miért hízol.

Mivel nagy nyomás alatt élő vállalkozókkal és elfoglalt menedzserekkel foglalkozom, segítek nekik abban, hogy ismét csúcsteljesítményt nyújtsanak, és ebben senki és semmi ne tartsa vissza őket, így tudom, hogy a vágyott eredmény, azaz a megfelelő testsúly eléréséhez ez a felismerés még vajmi kevés, ezért most Neked is szeretnék segíteni. Honnan tudod meg, hogy valóban éhes vagy, vagy csak ennél valamit? Vizsgáljuk meg először az alapokat: ha fizikai éhséget érzel, akkor annak tünetei vannak, ürességet érzünk a gyomrunkban és valóban korog is, esetleg picit fáj is. Ha ezen tünetek egyikét sem tapasztalod, akkor nagy valószínűséggel kívánós vagy. De adok a kezedbe egy másik módszert is, amivel kiderítheted mi a helyzet. Kérdezd meg magadtól, hogy tudnék enni brokkolit, tofut, vagy zellerszárat esetleg sárgarépát? Ha a válasz igen, akkor valóban éhes vagy, ugyanis ha kívánós lennél, akkor csak speciális ételt szeretnél enni leginkább un. komfort ételt, vagy nevezhetjük akár nasinak is.

Természetesen jó lenne azt gondolni, hogy a kívánás  egy kis kontrollal megfékezhető, és akkor már meg is állítottuk a hízásunkat. Sajnos azonban ez nem így van, nem azt mondom, hogy néhány embernél nem működik, ők azok akik általában nagy akaraterővel rendelkeznek, de a többség ellágyul ha a kívánás valami napi stresszel, fáradtsággal is párosul. Illetve azt is bevallhatjuk, hogy nagyon rossz érzés úgy élni, azt érezni, hogy mi semmit sem ehetünk, amit mások igen. A rendkívüli és gyakori nélkülözés ráadásul visszaüt, csak idő kérdése, hogy mikor.

Légy türelmes magaddal és várj egy kicsit! A kívánás 15 vagy 20 perc múlva megszűnhet magától, ha vársz egy kicsit. Az éhség nem, ha vársz akkor az csak még erősebb lesz. Ha 20 perc múlva is gondolsz az ételre, adj magadnak engedélyt, egy előre megtervezett adagra. Az a jó hírem van, hogy ha gyakran menedzseled a kívánást, akkor kevésbé lesz intenzív és ritkábban fog jönni. És így sikerül megállítani a hízásodat is, ami valljuk be nagyon jó érzéssel tud eltölteni, hisz “nem igényelt nagy erőbedobást” a folyamat.

Ha gyakran vagy kívánós, az a nagy kérdés, hogy mit teszel hosszútávon? A fent vázolt módszer egyszerűbb a többihez képest, és nyilván ha esetleg nálad nem vagy nem úgy működik akkor érdemes kipróbálni egyéb, figyelemelterelő módszereket is.

Ha úgy érzed, hogy Neked is nap mint nap meg kell küzdened a kívánással, és az ezzel járó folyamatos hízással, írj nekem itt egy üzenetet és megvizsgáljuk Neked hogyan tudok segíteni.Nem vagyok orvosi értelemben vett gyógyító és betegségeket sem diagnosztizálok. Viszont utat mutatok ahhoz, hogy olyan változásokat vigyél véghez, amelyek hosszú távon segítik az elégedett, boldog életedet.

LÉPJ VELEM KAPCSOLATBA!

Kövess Instagramon és Facebookon is, ahol az egészséges életmóddal kapcsolatban osztok meg veled érdekes és interaktív tartalmakat. De, ha ennél is többet szeretnél, akkor lépj be a privát Facebook csoportomba. Várlak szeretettel.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.